Éves programjuk részeként iskolánk két hagyományőrzéssel foglalkozó csoportja vett részt a szellemi kulturális örökség részét képező mohai tikverőzésen. Az alsó tagozatos
néptáncosok, valamint az NTP-MKÖ-16-0165. sz. pályázat tehetséggondozó programjában részt vevő felső tagozatos diákok megismerkedtek a tikverőzés hagyományával, és maguk is részesei lehettek a télűző, termékenységvarázsló szertartásnak.
2017. február 10-én alsó tagozatos diákjaink több programon is részt vehettek. Ebéd után a Közösségi Ház szervezésében egy interaktív előadás részesei lehettek 1-3. osztályos tanulóink, amelyet a Szegedi Látványszínház adott elő Farsangi csínytevések címmel. A gyerekeknek vidám, örömteli perceket szereztek, mellyel ráhangolódtak a délután folyamán tartott iskolai farsangra. Látványos, kreatív, színes jelmezekbe öltöztek diákjaink, megnehezítve ezzel a zsűri dolgát. A farsangi bál ügyességi játékokban bővelkedett és nagyon jó hangulatban zárult.
Iskolánkban az éves munkatervünknek megfelelően egészségvédelmi napot tartottunk, melyre külső előadókat hívtunk. A Székesfehérvári Járási Népegészségügyi Intézet egészségfejlesztője az 5. és 6. osztály tanulóinak az energiaital ártalmait ismertette, a 7. és a 8.osztályosoknak szexuális felvilágosítást tartott. Az állatok - kutyák - testbeszédével, felelős állattartással is foglalkoztak a tanulók (3-8.osztályosok), szintén a Népegészségügytől érkező előadó segítségével. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság dolgozói a gyalogosok helyes közlekedésére hívták fel a figyelmet az alsó tagozatos tanulók körében, az 5. és 6. osztályosoknak a bűnmegelőzésről, az áldozattá válás veszélyeiről tartottak előadást. Mészáros Szandra védőnő az 1. és 2. osztályban a helyes tisztálkodásra, a 3. 4. osztályban az egészséges táplálkozásra, a felső tagozaton az újraélesztésre, elsősegélynyújtásra tanította a gyerekeket. A testmozgás sem maradhatott el ezen a napon, az 1. és 2. osztályosokat Herczegné Barai Éva és Pintér Csabáné mozgatta meg. A többi osztály tanulói pilates órán vehettek részt, melyet Molnár Bernadett pilatesoktató tartott.
Köszönjük minden vendégelőadónak, hogy elfogadta meghívásunkat! Új élményekkel, tapasztalatokkal, ismeretekkel gyarapodtak tanulóink! Köszönet érte!
Kovácsné Simon Krisztina
igazgató
A magyar kultúra napjához kapcsolódóan az alsó tagozatos tanulóink számára versmondó versenyt hirdettünk. A zsűri tagjai voltak: Kovácsné Simon Krisztina igazgatónő, Papp Erzsébet iskolánk volt tanítója és Bikkes Orsolya felső tagozaton tanító magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő. Az 1-2. osztályosok versenyében az alábbi eredmények születtek:
I.helyezés Zelenák Zsuzsanna 2. osztály
II.helyezés Léhner Dóra 2. osztály
III. helyezés Horváth Oszkár 1. osztály
A 3-4. osztályos tanulók eredményei:
I. helyezés Berkes-Szabó Luca 3. osztály
II. helyezés Kovács Márk 4. osztály
III. helyezés Kókány Petra 4. osztály
A programot szervezte Pintér Csabáné tanítónő, az alsó tagozatos munkaközösség vezetője. Minden tanulónknak köszönjük a részvételt, a kellemes délutánt! Gratulálunk a helyezést elérő diákoknak, további sikereket kívánunk!