Felső tagozatos tanulóinkkal interaktív, tematikus városi sétán vettünk
részt Budapesten, mely Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. regényéhez
kapcsolódott. Az érdeklődő diákok a "Budapesti Séták" vezetőjével
a regény helyszíneivel ismerkedhettek meg, valamint felelevenítették
a regény szereplőit, valamint cselekményét is. A séta során felkerestük
azt a gimnáziumot, ahol Molnár Ferenc író tanulmányait folytatta.
Rövid pihenővel egybekötve a gyerekek játszhattak a grund
mintájára épített játszótéren. Sétánkat az ELTE Füvészkertjében zártuk.
A tanulók új élményekkel, ismeretekkel gazdagodtak.
A programot Kovácsné Simon Krisztina pedagógus szervezte.

Galéria