Ki mit tud? - "Zichy Csillag születik"
Március végén zajlott iskolánkban az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Ki mit tud? vetélkedő, a "Zichy Csillag születik". A tanulók több műfajban mutatták meg tehetségüket, ügyességüket, összesen 18 műsorszámban. Hallhattunk hangszeres bemutatót, verset, mesét, szóló éneket, kamaraéneklést, láthattunk tánckoreográfiákat, bűvészmutatványt. A kellemes délutáni programot Szabó Virág tanárnő szervezte. Gratulálunk a szereplőknek!
Nemzeti ünnepünk
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, közös iskolai és községi ünnepélyes megemlékezést tartottunk 2016. március 11-én az emlékműnél. Ünnepi beszédet Dancs Norbert, a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának vezetője mondott, majd az óvodások műsora következett. Az iskolások 5-6. osztályos tanulói adtak ünnepi műsort, melyet betanított
Schvanner Éva tanárnő.
Tisztelt Szülők!
A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján az iskolákban felmenő rendszerben bevezetésre került a hit- és erkölcstan tantárgy, mely a 2016/2017-es tanévtől minden évfolyam tanulójára vonatkozik.
2016. március 8-án (kedden) 16.30 órakor a hit- és erkölcstan tantárgy oktatásával kapcsolatban szülői tájékoztatót tartunk, melyen a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház hitoktatói is részt vesznek. Egyúttal felhívom a tisztelt szülők figyelmét, hogy az oktatásban korábban résztvevő tanulók számára a hit- és erkölcs tantárgyra vonatkozó választás módosítására, 2016. május 20-ig van lehetőség. Ha nincs módosítás, akkor a következő tanévre vonatkozóan a korábban leadott szülői nyilatkozat kerül elfogadásra.
Sárszentmihály, 2016. március 4. Tisztelettel: Kovácsné Simon Krisztina igazgató