DIÁKJAINK SIKERE A LITTERÁTUM ANGOL NYELVI TESZTVERSENYEN
KÓSA ENIKŐ LÉNA 8. osztályos, valamint VANATKA MÁTÉ 7. osztályos
tanuló MEGYEI 1. HELYEZÉST ért el a Litterátum angol nyelvi
tesztversenyen. Vanatka Máté az országos összesítés után 2
hibaponttal ORSZÁGOS 7. HELYEN végzett.
Mindkettőjük jutalma ingyenes online Corvinus nyelvvizsga
felkészítő tanfolyam.
Teljesítményükre büszkék vagyunk, további sok sikert kívánunk.
"A zseniális Molnár Feri" - városi séta Budapesten
A magyar irodalom tantárgyhoz kapcsolódóan budapesti sétára indultak "A zseniális Molnár Feri" téma iránt érdeklődő felsős tanulók. A séta A Pál utcai fiúk című regény és Molnár Ferenc gyermekkorának helyszíneihez kötődött. Megnézték, melyik iskolába jártak a Pál utcaiak, milyen útvonalon jutottak el a híres grundra, hol lakott a kis Molnár Feri, mennyit kellett gyalogolni a Füvészkertig. Felkeresték az "einstand" jelenetet ábrázoló öt alakos bronzból készült szoborkompozíciót is. Meglátogattak egy mai "grundot", közösségi teret, valamint a regénybeli grund mintájára felépített játszóteret is. Városi sétájukat az ELTE Füvészkertjében zárták. A programot szervezte Kovácsné Simon Krisztina tanárnő.
Arany minősítés Egerből
Az elmúlt hét végén Egerben került megrendezésre a gyermekbábosok legrangosabb szakmai találkozójaként számon tartott Gyermekbábosok XXIII. Országos Fesztiválja. Iskolánk Mákvirágok Bábcsoportja a Betlehemi bábdráma című előadásáért arany minősítésben részesült. A zsűri tagjai: Éry-Kovács András az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, valamint Soó Gyöngyvér bábszínész értékelésében kiemelte a játszók ügyes bábmozgatását, értő és érthető szövegmondását, a bábok igényességét, a darab izgalmas eredetiségét. A csoport tagjai: Nagy Loretta, Kósa Enikő Léna, Mihály Martin, Barta Botond, Mizda Sára, Kókány Anna, Mihály Borbála, Zelenák Dániel, Lázár Tamás, Kovács Dávid, Kókány Balázs, Kalmár Tamás Bendegúz, Kiss Dorina, Kókány Petra. A Mákvirágok Bábcsoport vezetője, Bozai Éva tanárnő. Sok szeretettel gratulálunk az országos sikerhez!
2016. május 31-én az 1. és a 2. osztály tanulói a tanév végi kirándulás keretében, Budapestre utaztak az Új Buda Center területén található ELEVENPARKBA. A 4000 m2-es játszóházban sokféle játékot kipróbálhattak a gyerekek. A program ötletadója és szervezője Herczegné Barai Éva volt. A kísérő pedagógusok szívesen ajánlják családi programnak is óvodás és alsó tagozatos korosztálynak!