Iskolánkban április végén került megrendezésre a névadónk tiszteletére rendezett Zichy-nap, melyre a környező települések iskolásait is meghívtuk. Jenőből, Nádasdladányból és Úrhidáról érkeztek tanulók, hogy összemérjék egymással tudásukat, ügyességüket. A tanulmányi- és sportversenyeken kívül a tanulók számára több színes és érdekes programot is szerveztünk: activity, aszfaltrajz-verseny, kerékpáros ügyességi verseny, kézműves foglalkozások, lovaskocsikázás, tűzoltó- és rendőrautó bemutatója, valamint állatsimogató is várta a gyerekeket. A nap végén a "Sütibajnokságra" érkezett pályaműveket kóstolhatták meg a gyerekek. A "Sütitündér" címet Molnár Márk 4. osztályos tanuló nyerte el. Köszönjük az anyukák, nagymamák munkáját! Ezúton is köszönjük a segítséget a Zichy-nap sikeres lebonyolításában Májer László rendőrszázadosnak, Kőmíves Tibor főtörzsőrmesternek, Tóth Norbertnek és a Fejér Megyei Katasztrófavédelem munkatársainak. Külön köszönetet mondunk az állatsimogató megvalósításában segítséget nyújtó szülőknek!
Versenyeinken az alábbi eredmények születtek tanítványaink körében:
ALSÓ TAGOZAT
Helyesírási verseny:
III. helyezett Zelenák Zsuzsanna 3. osztály
Ének-verseny:
I. helyezett: József Kira 2. osztály
III. helyezett: Horváth Botond 2. osztály
III. helyezett: Rózsahegyi Anna 3. osztály
Aszfaltrajz-verseny:
I. helyezett: Egyed Tímea, Léhner Dóra és Szabó Andrea csapata 3. osztály
FELSŐ TAGOZAT
Hunyadi Mátyás és kora:
(történelem, irodalom és képzőművészeti vetélkedő)
I. helyezett: Kubicsek Réka (5.o.), Zelenák Zsófia (6.o.), Durecz Diána
(7.o.) és Tóth Nikolett (8.o.) csapata
Szövegértési verseny:
II. helyezett: Kiss Dorina 6. osztály
Matematika verseny:
I. helyezett: Zelenák Dániel 8. osztály
Tollaslabda-verseny:
I. helyezett (7-8.o.): Horváth Marcell 8.o
I. helyezett (5-6. osztály) Kubicsek Marcell 5.o.
Kovácsné Simon Krisztina
igazgató
A digitális témahét keretein belül hirdettünk 2-4.osztályos diákjainknak Paint versenyt. Anyák napi meghívó tervezése volt a téma. Sok gyermek jelentkezett a feladatra.
A következő eredmények születtek:
I. Fuzik Vivien 4.o.
II. Fülöp Kata 2.o. és Szabó Andrea 3.o.
III. Torma Gréta 4.o.
A Paint versenyt Szilvási-Grund Helga tanítónő koordinálta.
Iskolánk 6.7. és 8. osztályos tanulói a "Menő Menza" pályázat keretében Budapestre látogattak. Közös ebédet követően került sor az Orvostörténeti Múzeumban a táplálkozással, az egészséges ételekkel, az "okostányérral" kapcsolatos új ismeretek elsajátítására, valamint a játékos csapatvetélkedőre.
Április 11-én, a magyar költészet napján játékos vetélkedőn vehettek részt az iskola tanulói. Digitális kvízjátékon - amelyben versekkel és költőkkel kapcsolatos kérdések merültek fel - mérhették össze a tudásukat a három-négy fős csapatok. A jó hangulatú vetélkedőn első helyezést ért el a harmadik osztályosok közül Rózsahegyi Anna, Léhner Dóra, Tonamár Sára és Zelenák Zsuzsanna csapata, a negyedik osztályosok közül József Milán, Oláh Gábor és Torma Gréta. A felső tagozatosok vegyes csapatai között igazán szép eredmények születtek, a legkiemelkedőbb teljesítményt azonban a hetedik osztályos Kókány Balázs és Kovács Barnabás, illetve a nyolcadik osztályos Zelenák Dániel alkotta csapat nyújtotta. A kvízjátékokat Horváthné Bikkes Orsolya állította össze.