Március 26-án került sor a VilágnyelvÉsz idegennyelvi vetélkedőre a Hétvezér Általános
Iskolában. Az 5-6. osztályos korosztályban 21, a vármegye különböző iskoláiból érkezett
csapat vetélkedett. Iskolánkat a Troják Emese, Kalmár Zsombor, Mohai Máté alkotta 6.
osztályos csapat képviselte. Az első fordulón nyújtott kitűnő eredményük alapján
iskolánk versenyzői bejutottak a nyolc résztvevőből álló döntőbe, ahol szép sikerrel
szerepeltek. A csoportot felkészítette Bozai Éva tanárnő. Gratulálunk tanulóinknak az
eredményes szerepléshez!
A "Víz világnapja" alkalmából rajzpályázatot hirdettünk. Az alkotásokat a 2025-ös év
állatai és vizes élőhelyeik témájában vártuk. Sok szép alkotás érkezett, különféle
izgalmas technikai megvalósításokkal. A pályaműveket alsó és felső tagozaton külön
értékelte a zsűri. Felső tagozaton első helyezett lett Balogh Betta Letícia 5. osztályos
tanuló, gyönyörű festményével, ami a böjti récét ábrázolja. Második Vad Nimród 5.
osztályos tanuló, aki a sávos szitakötőt és élőhelyét alkotta meg, harmadik helyezett
pedig a szintén 5. osztályos Leitmann András, aki a gazdag vízi élővilágot választotta
rajza témájának. Alsó tagozaton első helyezett lett Hegedüs Belián 3. osztályos tanuló,
második helyezett Kovács Maximilián a 3. osztályból. Megosztott harmadik helyezett
lett Csontos Boglárka 2. osztályos tanuló és Hendinger Iván 1. osztályos tanuló.
Mindegyik kisgyermek gazdag vízparti élővilágokat jelenített meg alkotásán. Különdíjat
szavazott a zsűri Léhner Kitti 3. osztályos tanulónak, aki látványos diorámájával
örvendeztette meg a kiállítás nézőit.
Ravasz Zsoltné Rabi Dóra szervező pedagógus
A Székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház az általános iskolás tanulók számára
mesemondó versenyt hirdetett. Az Óperenciás Fejér vármegyei Mesemondó Versenyre
100 tanuló jelentkezett. Iskolánkat az 1-2. osztályos korcsoportban Turay Éva Gréta 1.
osztályos tanuló képviselte. A megmérettetés a múlt heti előválogatóval és elődöntővel
kezdődött, majd csütörtökön következett a döntő, a végső megmérettetés. A szakmai
zsűri a színvonalas produkciók meghallgatása után meghozta döntését. Nagy örömünkre
az 1-2. osztályos tanulók korosztályában a mesemondó versenyt Turay Éva Gréta
tanulónk nyerte meg, az elért eredményéért igazgatói dicséretben részesül. Szeretettel
gratulálunk az eredményes szerepléshez, és további sikereket kívánunk!




















