Hagyományőrző táborral zárult a tehetséggondozó program

 

Őrségi hagyományőrző táborral zárult a Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola NTP-MKÖ-16-0165 számú, „Ha nincsen gyökered – elvisz a szél” elnevezésű 60 órás komplex tehetséggondozó programja, amelynek során 18 felső tagozatos tehetségígéret ismerkedett meg a jeles napokhoz kapcsolódó néphagyományainkkal, valamint a népi kismesterségek motívumkincsével, szakmai fortélyaival.

A 2016 szeptemberében indult program részeként a résztvevők drámajáték foglalkozáson dolgozták fel Szent Mihály és Szent Márton életének eseményeit, megismerkedtek a betlehemezés és a tikverőzés hagyományával. A kézműves foglalkozásokat a népi kismesterségek avatott szakemberei vezették, akiknek segítségével a gyerekek elsajátíthatták a gyöngyfűzés, nemezelés, textilművesség, népi bútorfestés, kosárfonás, szalmafonás, fazekasság, gyertyaöntés, tojásfestés, csuhéfonás, népi bőrművesség, mézeskalács-készítés alaptechnikáit.

 

A tehetséggondozó foglalkozások zárásaként a diákok háromnapos hagyományőrző kézműves táborban vettek részt az őrségi Őrimagyarósdon. A három nap alatt a táborozók megismerték az őrség népi építészeti sajátosságait, gyönyörködhettek a veleméri Árpád-kori templom fényjelenségeiben, ellátogattak egy olajütőbe, és a korongozást is kipróbálhatták. Természetesen nem maradtak el a szabadidős tevékenységek sem: szalonnasütés, sporttevékenység, fürdés színesítette a programot.

 


 

„Játszani is engedd!” – A Mákvirágok színjátszó és bábcsoport tehetséggondozó programja

Iskolánk Mákvirágok csoportja 2015 januárjától az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében (NTP-KKT-A-14 „A kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása”) valósította meg 60 órás tehetséggondozó projektjét. A program során a csoport tagjai beszéd- és mozgástechnikai tréningen, valamint a kommunikációs készséget fejlesztő gyakorlatokban vettek részt, melyek célja a magabiztos színpadi jelenlét kialakítása.

Februártól kezdődően a gyerekek az Állati című előadás létrehozásán is dolgoztak. A darab „állati” szereplői emberi tulajdonságokat példáznak: hogyan is viselkedünk összezárva, képesek vagyunk-e tolerálni közösségünk tagjait, hogyan reagálunk, ha valami kizökkent bennünket a megszokott mindennapi élethelyzetünkből… A darab felveti a kérdést: vajon kívülről kapjuk a segítséget elviselhetetlennek érzett helyzetünkben, vagy mi magunk változunk meg azáltal, hogy valaki szembesít bennünket az élet igazán fontos értékeivel. Az előadás az Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón bronz, a Gyermekbábosok Országos Fesztiválján pedig ezüst minősítést kapott.

A programban résztvevő gyerekek két bábelőadás megtekintésére kaptak lehetőséget a félév során. 2015. május 10-én látogatást tettünk a győri Vaskakas Bábszínházba, ahol a János vitéz című bábjátékot tekintettük meg. A csoport előadásai során többségében stilizált bábokat használ, ezért olyan előadást választottunk, amely szintén ezt a koncepciót követi. Fontos volt, hogy a gyerekek nézőként is lássák, mennyi mindenre képesek a reálistól nagymértékben eltérő bábfigurák. A Szabó Ottó által tervezett bábok műszaki és háztartási eszközök részeiből készültek, és tökéletes működésük rávilágított arra, hogy a reálistól eltérő eszközök alkalmazása a művészetben tökéletesen és gyakran pontosabban is képes a valóság leképezésére és tükrözésére.

2015. május 29-én megtekintettük az egri Harlekin Bábszínház vásári bábjáték hagyományait felelevenítő Paprika Jancsi és az ördögök aranya c. előadását. Az előadás példaként szolgált, és alapot szolgáltatott a bábjáték hagyományainak ismertetéséhez.

A csoport köszönetet mond az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy támogatásával lehetőséget biztosított a sokszínű, értékteremtő program megvalósulásához.

 

Bozai Éva
         csoportvezető

 

További képek megtekinthetőek IDE kattintva.


 

A MÁKVIRÁGOK 2013-14-ES „ÉVADA”

 

A Mákvirágok Csoport több mint tíz éve évről évre képviselteti magát a legrangosabb gyermekszínjátszó és gyermekbábos fesztiválokon, és nem kis büszkeségükre, mindig a legjobbak között végeznek. Ma ez a csoport az iskolai gyermek bábjátszás egyetlen „látható” képviselője a megyében, ezért az eredményeken kívül különösen értékes a csoport folyamatos működése is.

 

Persze az eredmények is figyelemreméltóak, s ez idén sem volt másként. A tizenöt lelkes gyermekből álló csapat 2014 januárjától a Nemzeti Tehetség Program keretében egy 70 órás tehetséggondozó programban vett részt Bozai Éva vezetésével. Az NTP-KKT-A-13-0003 számú, „Kézzel-bábbal” elnevezésű program során a gyerekek kreativitást fejlesztő tréningen, beszéd- és mozgástechnikai és érzékelést fejlesztő foglalkozásokon vettek részt. A munkafolyamat végeredményeként egy erdővidéki legenda-feldolgozást állítottak színpadra Uzonka legendája címmel. A darab, amely finom áthajlásokkal egyensúlyoz a legenda szereplői és a mai kiskamaszok élethelyzetei között, sikerrel szerepelt a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón, valamint a Gyermekbábosok XXI. Országos Fesztiválján, egy országos arany valamint egy országos ezüst minősítéssel gyarapítva a csoport eredményeinek listáját.

 

Alig fejeződött be a „versenyszezon”, a gyerekek és a tanárnő már a jövő évi előadáson törik a fejüket… Lelkesedésük és sikereik azt bizonyítják, a színjátéknak és a bábjátéknak megkérdőjelezhetetlen helye és szerepe van a gyermekek nevelésében.